Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

HTML

hűség

Életttörténet, régen irt levelek,melyekre a jelenben más válaszok passzolnak, család, múlt és jelen. Egy be nem teljesült szerelem története, mely gúzsbakötött egész életem , - naplótöredékek és levelek alapján - valós története, egyben az akkori kor hű képe, majd az azt követő küzdelmes élet .

Friss topikok

Linkblog

Blogajánló

Archívum

Visszatérés a gyökerekhez

2009.01.08. 01:42 hűség

  1. Lapozgatom a féltve őrzött régi, kissé már elsárgult családi fotókat, melyeket igyekszem időrenben kataéogizálni.Az első ami kezembe kerül Nagyapámat, Édesapámat 10-12 éves korában , öccsét talán 4-5 évesen , nővérét 16-17 évesen. Maj tekintetem egy másik fotóra figyel, Édesapámat ábrázolja amikor katona volt 1931-32-ben, felsóhajtok: Istenem milyen fiatal volt uigyanazt a határozottságot, egyenestz tartást, büszake tekinetetet látom, ahogy távozott az élők sorábólKatona évei alatt elmondása szerint a háború alatt kórházban feküdt Warsóban, bágyadt szemekkel, de mosolyogva látom a fényképen. Munkaája közben is érte baleset, éleesett egy vaslépcső, beütötte a lábát, hónapokik feküld kórházban vérmérgezéssel, der sikerült a lábát megmeteni, de a csúnya sebhelyet egy életen át viselte a lábán. Édesanyámmal régen évekkel előtte ismerkedtek meg és szerették egymást de me kellett várni amig Édesapám letölti katonaéveot , hogy összeköthessék életüket . Édesapám és Nagymamám mesélték, hogy Nagyapám egyedüli kedvenc gyermeke volt a lánya, aki egyébként engem tartott keresztviz aláÉdesapámat már fiatal korában, iskolaszünetben dolgoztata, 1921-ben a gyermekvédő ligával Hollandiába küldte.Édespámnak az egyetmet azért kellett abbahagyni, hogy inkább a nővére lehessen tanárnő.A legkisebb fiu pedig ludovikáára mentÉdesapám nagyon boldogan és vidáman mesélt azokról a nyári szünidőkről, amikor Nagyapám nővérénél - Irénnéninél tölthették a nyarat, akinek két lány Katalin és Klári nagyon jó játszótársak voltak és minden elképzelhető és elképesztő huncutságra hajlandóak voltak testvérükkel Bélával. Apai Nagyanyám osztrák származásu volt, egészéletében törte a magyar nyelvet, nagyon szerették a fiai és én mint unoka is, drága jószivű törékeny kis asszony volt , aki kiszolgáltatottan, hű feleség, odaadó anya volt aki nevelte a gyermekeit, vezette a háztartást és tűrte Nagyapám megaláztatásait.Nagyapám durva magatartásáról én is meggyőződhettem amikor a háború után 1 évi náluk jártam iskolába, két fiával sem volt jó kapcsolata.Nanyanyám és közötte hatalmas űr tátongott mindaddig mig nagyanyám végső útjára indult. A családban mindenki perfektül beszélt németül, és az iskolába akkor még azt tanultam én is, igy nem sokáig lehetett előttem németül beszélni hogy meg ne értettem volnaKeresztanyám is Nagyanyám is német nyelvű könyveket olvasott, Keresztanyám német-történelem órákat tartott a helyi iskolába ahová akkor én is jártam Nagyapámat korán nyugdijazták mint főjyegyzőt, de aktivan dolgozott Gundel Károly alkalmazásában, mint irodai alkalmazott, mindaddig amig nem államosították.Hagyatékából meg van az a könyv, melynek cime : A vendéglátás művészete, Gundel Károly DEDIKÁLÁSÁVAL Nagyapám egészen 1652-ig visszavezette a családfát,arégi dokumentumokat én őrzöm Nagyanyám 1881-ben született Borislav-ban - a régi térkép szerint ez akkor Ausztriához tartozott. Nagyapám 1880-ban született Vasadon.

Dédnagyapám részére kiállitott " Községi Bizonyitvány"-t érdekes stilusa miatt irnám le, mi szerint" Alulirott Községi elöljáróság által hivatalos hitelességgel bizonyittatik, hogy Kluzacsek Nándor Úr Morva ország Sztarcs községi születésü, ez idő szerint Nógrádmegyei Bágyon községi illetőségü lakos és 52 éves, r.kat.vallásu, nős, három gyermek atyja - hat év lefolytáig vagyis 1885 évtől 1891 évig községünkben lakott és ezen idő alatt Alsó Némedi községével határos 2000 holdas területü Vány puszta birtokot haszonbérelte - mely idő alatt becsületes, fedhetetlen. józan élete, békés természete által a község lakosságának közbecsülését és szeretetét kinyerte.S a nellett őt az általa vezetett bérletben, mint értelmes, szakavatott és takarékos gazdálkodót ismertünk.Miről is ki akarjuk ezen bizonyitványt saját kérésére, szokott pecsétünkkel megerősitve. Alsónémedi 1896 junius 13. Aláirások : Sztankovics János Somogyi Béla jegyző bíró olvashatatlan aláirással a plébános és a p.h. Egy másik igazolás szerint Vasad pusztán Szilvássy György Béla 1400 holdas birtokát 9 évig haszonbárelte 1875-1884-ig, mely birtokon valóságos minta gazdálkodást folytatott. Az igazolás aláirta Karsai Lajos Kucsera István Széll Imre péábános bíró elnök Kovács Gyula jegyző Sokat gondoltam arra, milyen érdekes lenne, ha fent emlitett községi elöljáróknak a leszármazottaival találkozhatnék, mesébe illő történet lenne. Dédnagyapám 1840 julius 27.-én született, igaz, hogy gyermek volt még, de áét az 1848-as szabadságharc idején. A ma világban számunkra nagyon furcsa a fogalmazási mód. Elképzeltem a szavak mögött lévő embereket, a plébánost természetesen reverendában nagy pocakkal, a bírót amint kackiás bajuszát pödörgeti és pipázik, a jegyzőt pedig olyannak képzelem el mint a nagyapám volt, szemüvegét kezében tartva, összehúzott szemekkel közelről olvasva az aláirandót, balkezében egy szivarral, akkurátosan. Megtaláltam Nagyapám fizetési könyvét, melyet 1911 október 5.-én állitott ki a Magyar Kir.Adóhivatal , mi szerint 1911 október 1.-től évi 1600 Kor. fizetés havi előleges részletekben folyósittatott, továbbá 1918 november 1.-től havi előleges részletekben nyugdija évi 1248 Kor., lakbére évi 260 Kor, 1919 január 1-december 31.-ig havi előleges részletekben háborús segélye 800 Kor a Komárom vármegye alispánjának rendelete értelmében. Keltezés Nagyigmánd,1919 március 10 Ugyanebben az évben Édesapám Osztopánban járt elemi iskolába, 1920-ban Szatmárnémetiben,1928 junius 12.-én a Nagykállói Ált.Reál Gimnáziumban kapta meg az érettségi bizonyitványát.A pecséten ez áll: Nagykállói Magyar Kir.Áll. Szabolcs vezér Reálgimnázium Igazgatósága. A bizonyitványt az igazgatón kivül még több tanár is aláirta de csak egyetlen nevet lehet elolvasni , a történelem tanárét akit Páll Gyula névre kereszteltek. Édesanyám családjáról illetve a család történetéről nem sokat tudok, csak néhány megsárgult fotó és dokumentum van a birtokomban.Anyai Nagyanyám 1886 aug.18.-án született.Nagyapámmal nem sokáig élhettek együtt- erről édesanyám soha nem mesélt - de 6 gyermeknek adott életet házasságuk alatt, két fiunak és négy lánynak.Édesanyám volt a legfiatalabb. Férje korán elhagyta, a 6 gyermeket el kellett tartani, varrónőként dolgozott s hogy még jövedelemhez jusson albérlőket fogadott és a családon kivül még azoknak is főzőtt.Mindegyik gyermekét tanittatta.Két fia fiatal volt -egyik már háézas három gyermekkel- amikor meghaltak.Négy lányát az angolkisasszonyok intézetének vezetése alatt álló iskolába járatta, majd szakmát adot a kezükbe. Édesanyámat zongorázni tanittatta, valamint gyors és gépirásra, így tudott elhelyezkedni egy ügyvéd mellé dolgozni, akik családtagként szerették és akiket két lányukkal együtt a háború alatt deportálták a németek és soha nem tértek vissza. Anyám nagyon csinos lány volt, sokan szerettek volna udvarolni neki, de ő hat éven át hűségesen kitartott Apám mellett, s miután Apám leszerelt a katonaságtól 1937 szeptember 12.-én házasságot kötöttek szűk csaláádi körben. Apám ekkor már köztisztviselőként dolgozott. Abban az időben - a házassági akvi kivonaton kivül - egy u.n."Család könyv"-be vezették a házasságkötés dátumát és a gyermekek születési dátumát is A könyvecske fedőlapján ez áll: Amit Isten egybekötött Ember szét ne válassza. Máté 19.,6 Gyermekkoromban megmutatták azt a házat ahol éltek és az én világrajöttömet várták. Előttem a fénykép, ahol Édesapám féltve átöleli Édesanyámat a születésem előtt 9 nappal.Édesanyám akkor 29 éves volt. Elmondásuk szerint nagy öröm volt amikor megszülettem Apai Nagymamám már nagyon várta az első unokát, Édesanyámat szerette.Nagyapám nem tudom örült-e, de módos lányt szeretett volna a fiának.Az évek multával megbékélt, túlélte AYnyámat - aki ápolta - és 92 éves korában távozott az élők sorából, pár hónappal később. Korai gyermekkoromrból nincsenek emlékeim, csak szüleim elmondásából tudom, hogy szőke pár szál hajam volt de nagyon szép kék szemem.Úgy gondolták, hogy levágatják kopaszra, hogy erősebb és sűrübb legyen a hajam.Az erről készült fotón valószinüleg saját magamon kuncogok.De mint mindenben a szüleimnek lett igaza, mert szép és dús hajamat mind a mai napig megcsodálják, pedig ugyancsak eljárt az idő felettem. Az első fontos esemény, amire amlékszem, s mintha ma történt volna az az, amikor Édesanyám a hugommal volt terhes ill.készült a kórházba szülni.Sietve pakolta össze a szükséges holmikat, nyugodt volt és Édesapámra bízott, 1942 április 26.-án megszületett a kis hugom. Édesapámmal egyedül maradtunk, nagyon hiányzott Anyám, az ő ágyánban aludtam el Édesapám kezét fogva. Édesapám öccse -aki akkor még nőtlen volt - sokszor meglátogatott bennünket, Ő volt a Keresztapám egy életvidám jó humorú, bohém férfi.Apámmal nagy kártgyacsatákat játszottak Édesanyám nagyon jól főzötzt. Este amikor már jó volt a hangulat Édesanyám leült a zongora mellé, Apám elővette a hegedűjét és zenéltek.Játszottak slágereket, operetteket, magyar nótákat és együtt énekelt a család Egy-két Karády dal szövegét én is tudtam és énekeltem. A háború aggasztotta szüleimet is mert tudták, hogy bármikor megérkezhet a behivóparancs. Apámnak 1940 május 19.-i dátummal a Magyar Kir." Szent László" honvéd gyalogezred parancsnoksága származási igazolványt állitott ki, mi szerint a nagyszülőkig visszamenőleg tiszta keresztény származásu. Az 1944-ben készült családi fotón apám már katona ruhában van, láthatóan szomorú és aggodó tekintettel. Mi gyermekek akkor ebből még nem értettünk semmit.Később, a háború alatt velünk történtekre sajnos emlékzem és örök rossz emlék marad. Apámat előbb behivták katonának, igy a családot többször látogatta Keresztapám, ami mindig egy kis vidámságot hozott az életünkbe, de nem tartott sokáig, mert ő is bevonult, Ludovikát végzett hadnagyként. Egyedül maradtunk Édesanyámmal. Elbeszéléseikből tudom, hogy Apámmal megbeszélték, hogy ne menjünk sehová, maradjunk otthonunkba, de ez nem így lett , mert menekülnünk kellett. Még most is könny szökik a szemembe, amikor Édesapám szabadságot kapott de csak pár napra.Vissza kellett mennie, csak álltam az ablaknál arcomat szorosan az üveghez szoritva, könnyeimtől egyre halványabban láttam alakját és csak kiabáltam ...... ne menj el......ne menj el!!!!!.Ezt már nem hallhatta, valószinű az Ő könnyei is kicsordultak de ezt mi nem láthattuk, mert nem is akarta hogy lássuk, majd lassan eltünt egy hatalmas bizonytalanságot hagyva maga után. A háborúval akkor kerültem közvetlen kapcsolatba és tapasztaltam meg félelmét, amikor gyermekként az iskolából rohanva futottunk haza, mert szólt a sziréna.Remegve várt Anyám kapuban.Éjszaka hallottuk, hogy a várost bombázzák, félve néztük az ablakon keresztül a sztalin gyertyák fényét, majd hangos robbanást, süvitést hallottunk, bemenekültünk a zongora alá Nem messze tőlünk a harmadik házba csapódott be egy lövedék, szerencsére nem követelt áldozatot. Édesapánkról már akkor nem tudtunk semmit.A házat elfoglalták a németek, beszállásoltak egy tisztet, egy közlegényt és az üveges verandán egy orosz foglyot őriztek.Nagyon féltünk tőle, mert az üvegen keresztül, mindig azt mutatta, mintha lőne és fenygetett a kezével, mintha csak azt mondta volna, hogy majd jönnek az oroszok és akkor nekünk végünk.A front már nagyon közel volt, a németek izgatottak voltak és Édesanyámat is elfogta a félelem, hogy mi lesz velünk.Az egyik német katona kézzel-lábbal tudtunkra adta, hogy innen el kell mennünk és ő elvisz minket, valamint Édesanyáém barátnőjét az újszülött csecsemőjével, akinek a mostohaanyja háza volt az uticélunk tőlünk kb.30 km-re lévő faluba.Úgy utaztunk egy nyitott dzsippel, hogy közben repkedtek az aknavető lövedékei a fejünk felett és a német mindi lenyomta a fejünket.Nem jutottunk messze, csak a következő faluig, ott kitett bennünket és visszafordult Ott ültünk az árok partján anyámmat, barátnőjével és pólyás cscsemőjével, akiről azt sem tudta az Édesapja hogy megszületett, mert a fronton volt.Egy nagy nyitott teherautó érkezett telemenekülőkke, alig volt hely, de felvettek bennünket és elindultunk egymellékúton.Már m indenfelől ágyudörgést lehetett hallani, majd megjelent egy repülőgép és lövésekkel végigpásztázta az út szélét .Mindenki kiabált, jajveszékelt, leugrottunk a teherautóról és bebujtunk a teherautó alá.Anyám barátnője ujszülöttel a karján mellettem volt a kerék mellett, de csak ennyit ismételgetett .....Miatyánk ki vagy a mennyekben............mi atyánk ki vagy a mennyekben...........Szűz Mária segits....... Amikor elmentek a repülők kibujtunk az autó alól s megláttuk az iszonyatot: elpusztult lovak, lovaskocsik és emberek, borzalmas volt.Végül megérkeztünk a célba,egy kicsit megnyugodva, de tele félelemmel és bizonytalansággal. Néhány nap mulva dübörgő hangokat lehetett hallani rezgett a föld, megjelentek a tankok és az oroszok. A szomszédasszonyok is átjöttek, emlékszem egy konyhában voltunk és szorongva vártunk, mert sokszor orditoztak részegen. Egy este kivágódott a konyhaajtó és belépett egy részeg orosz aki Édesanyám barátnőjének magyarázott mutogatott, hogy a csecsemőt adja a nagymamának, és ki akarta vonszolni magával.Édesanyám mindkettőnket az ölébe vett, magához szoritott, barátnője zokogott és kiabált, amikor ismét hirtelen kitárult az ajtó és egy orosz tiszt lépett be.A közlegényt azonnal kizavarta, megsimogatta a kis csecsemőt majd odalépett hozzánk, valamit mondott majd leült velünk szembe.Édesanyám reszketett amikor benyúlt a zubbonya zsebébe , azt hitte itt a vég, de akatona elővett egy fényképet , könnybelábadt a szeme és hol a fényképre, hol ránk mutatva megértetük, hogy a felesége és a két gyermeke van a fényképen.Majd kézzel mutogatott, s később Édesanyámék elmondták, hogy azt közölte hogy soha nem lesz bántódásuk nem jön be többet egy katona sem erőszakoskodni. Ez igy is történt a katonák meg sem merték közeliteni a házat. Élelmünk egy zsák liszten kivül nem volt én nem is tudom a mai napig, hogy mit ettünk. Édesapámról semmi hírt nem kaptunk, azt sem tudtuk él-e vagy meghalt. Egyik nap amikor az udvaron játszottunk a többi gyerekkel, megláttam a távolból közeledni egy lovat, majd a szekeret és az embert a bakon ülve.Amint közelebb és közelebb ért egyre ismerősebbnek tünt, vágül felismerve futottam Anyámhoz, és nagy örömmel ujságoltam, hogy megjött a fuvaros bácsi a falunkból.Anyám nem akarta elhinni, kirohant és megkérdezte, hogy mit keres erre, mire azt válaszolta hogy értünk jött, mert az Édesapám küldte. Sirva, nevetve mind az öten felszálltunk a kocsira, feltettük az egy zsák lisztet és baktattunk haza.Otthon voltunk örömkönnyekkel és együtt volt a család. Bementünk az otthonunkba ahol semmink nweem maradt, a szekrények üresen tátongtak, egyedül a zongoránk állt a sarokban a tetején cserepes virák, fel volt hajtva a teteje, mintha előtte állt volna fel a zongoraszékről.Szinte hihetetlen volt, mert többektől hallottuk, hogy akinek volt zongorája, azt felapritották a fa részét eltüzelték.A mienké a szomszéd bácsi elbeszélése szerint úgy maradt meg, hogy egymagasrangu katonatiszt lakott a házban aki gyönyörűen zongorázott klasszikusokat. Még fel sem kellett utána hangoltatni, sajnos az 1950-es években el kellett adnunk, mert megélhetési problémáink voltak. Apám a háború alatti viszontagságairól öccsének mesélt sokat, aki amerikai fogságból tért haza - amit később nagyon megbánt -.Elmesélte, hogy megjárta a poklok poklát , hetekig álltak a pripeti nocsarakban, tönkrement a tüdeje, Warsóban volt kórházban, egy német tiszt fegyvert fogott a halántékéhozés le akarta lőni, mert a munkaszolgálatos zsidókkal emberségesen bánt. Később a háború után - amikor Anyánk élet-halál között feküdt hashártygyulladással és mentünk volna látogat, a csendőrök elvitték Apámat, minket pedig haza kisértek -valaki jóindulatból feljelentette, vagy ki tudja hogy történt azzal hogy a munkaszolgálatosokkal kegyetlenül bánt.Az az ember aki az utolsó öltönyét is odaadta egy koldusnak, aki emberszámba vett mindenkit vallási hovatartozásától függetlenül? A tárgyalásra beidéztek két volt munkaszolgálatost - egy orvost és egy munkás embert akik tanusitották mindazt amit láttak, hogy Apámat a német tiszt agyon akarta lőni, azt hogy hogyan bánt a munkaszolgálatosokkal, ugy segitett rajtuk ahogy csak tudott.Az igaztalan vád nagyon megviselte lelkileg apámat, hiszen az átélt borzalmak , a család hiánya , a munkanélkülisége egyébként sem segitette helyrebillenni. Az elkövetkezendő években nehéz volt az életünk. Apám nem tudott máshol elhelyezkedni, mint az Alföldön arató munkásként, természetben fizettek igy lett egy kis élelmünk. Én iskolába jártam, de állandó csúfolódásnak és gúnyolódásnak voltam kitéve többek között, mert volt zongoránk, és utánam kiabáltak ...." most már nekünk is lesz zongoránk" Édesapám öccse is hazakerült, de nem tudott máshol elhelyezkedni, mint betanitott munkásként Budapesten, és a sors fintora, hogy sztahanovista kitüntetést kapott . A család nehéz körülményeire való tekintettel 1949-ben a család összeült és én Nagyapámékhoz kerültem.Ott töltöttem egy évet, ott jártam iskolába ahol édesapám, nővére német-történelemszakos tanárnő volt. Otthon mindenki perfektül beszéllt németül, Nagyanyám anyanyelve is az volt,,ha nem akarták hogy tudjam miről beszélnek ,ezt a nyelvet használták .Akkor még tanították a német nyelvet az iskolában,igy aztán nagyon hamar aljutottam olyan fokra,hogy nem lehetett előttem németül beszélni, mert ha mindent nem is értettem, de megértettekből kikövetkeztettem, hogy miről folyik a társalgásLEgyetlen kedves emlékem abból az egy évemből a Nagymama, akit a fiai csak Máterlinek szólitottak.Végtelen szeretetreméltó, gondoskodó és a sok átélt keserüség mellett mindig megőrizte jó humorát .Nagyapám reggel elment otthonról, este hazajött, nem bestélgetett velem sem, olvasott levett szemüveggel egészen közel hajolva a könyv fölé, néha - ha kapott - elszívott egy szivart. Emlékszem egyszer hozott egy darab krumpli cukrot, de szigorúan kikötötte, hogy hány napig kell kitartani, és minden nap ellenőrizte. Nagyon hiányzott a családom, alig vártam, hogy haza mehessek.Feltettek Pesten a vonatra és rábiztak a kalauzra, nem féltem, nagyon bátor voltam és erős, mert tudtam ha leszállok a vonatról ott várnak a szüleim és a testvérem. Édesanyámon még mindig látszott , hogy nem heverte ki az életvesztélyes hashártyagyulladást, sokáig tartott a teljes felépülése. A mai napig nem tudom, miből és hogyan tudtak élelmet szerezni és hogyan tudtunk talpraállni.Emlékszem Apám szerzett velehonnan faanyagot és az udvaron kiülve fűrésszel vágott ki fapapucs formáju talpakat, valamiből tett rá pántokat Édesanyám segitségével és ezeket próbálta elcserélni. A melaszos kenyérre emlékszem, borzalmas volt , de megettük mert éhesek voltunk.Apám angora nyulakat tenyésztett, aztán azokat lenyirták, a lenyirt szőrükből Édesanyám fonalat fon rokkával amit úgy kapott valakitől kölcsön, ebből kötött nekünk pulóvert, sapkát, sálat , még most is érzem annak melegét .Amikor Édesapámnak lett állása egy kicsit jobbra fordult az életünk.Anyámat nem engedte el dolgozni, így ő készitette, varrta, kötötte, horgolta ruháinkat, vagy a felnőtt rokonságtól levetettekbők szabott és varrt nekünk "új" ruhát. Minden darabja kincs volt. Nagyapám is néha megérkezett látogatóba, Nagyanyámáltal felpakolva. Nem szerettük, soha nem került hozzánk közel, de tiszteltük. Édesanyámmal , illetve mint "szegény" menyével már régen megbékélt, mert látta, hogy Édesanyámnál szorgalmasabb, ügyesebb asszonyt nem kapott volna menyének.Apám öccse is megnősült, de azzal a menyével sem volt kibéküélve, mert manöken volt, egy modern gondolkodásu, nagyon csinos fővárosi asszony. Mi is szerettük mert ő is szeretett bennünket, nekik soha nem lett gyermekük, igy amikor a nagyszüleimnél jártam iskolába sokszor elmentem hozzájuk, úgy szerettek mintha a saját gyermekük lettem volna. Elvégeztem az általános iskolát, de nagy gond volt - jó bizonyitványom ellenére is - hogy a gimnáziumba vekerüljek Édesapám értelmiségi multja és akkor már jelen miatt, valamint katonai multja miatt. Az iskola mellett még zongoraórákra is járattak.Szerettem nagyon és tudtam is szépen játszani, csak akkor volt gond amikor kötelező gyakorlásra került a sor, mert azt nem szerettem, egyébként saját ,. valamint családom és a szomszéd bácsi örömére órákat képes voltam játszani amit én akartam.Szüleim szerették volna ha komolyabban foglalkozom vele, mert a tanárnőm azt mondta, hogy tehetséges vagyok..Hogy ez miért nem alakult igy anak egyik oka az volt, hogy a gimnáziumba - segitséggel -felvettek, nem volt rá anyagi fedezet, hogy még zongoraórákra is járjak.Később 1953-ban pedig el kellett adni mert megélhetési gondjaink adódtak.Azt a zongorát még Édesanyám kalta lánykorában Stingl páncéltőkés zongora volt, ha valahol a nyomára akadtam volna később, vagy bármikor, visszavásároltam volna, mert azóta is siratom és azóta nem ültem zongora mellé. . Sokat tudnék még elmondani a gyökereimről, a tágabb család multjáról ás az ahoz való kötődésemről, de ezt most lezárom.Lehet, hogy még visszatérek ehez a témához, de most az életem történetével folytatom. Életem új fejezetének kezdete. Már ragyogó napfényre ébredtem,örültem, hogy vége az iskolának, megkezdődött a nyári vakáció és kezdődik egy uj diákkorszak az életemben, a középiskolában. Szerettem strandra járni, rengeteget olvastam.Volt egy fiú az utcánkban akinek az érdeklődését már egy évvel ezt megelőzően felkeltettem, de nem tekintettem rá másként, mint a többi velem egykorú, vagy már középiskolás fiukra, sokat beszélgettünk, strandra jártunk, néha összefutottunk kerékpározás közben.Nem gondoltam semmi másra mint egy baráti ismeretségre, de mint ez később kiderült ebből egészen más lett egy szerelem. Erről a szerelemre szeretnék emlékezni, mert akit feledni akarunk arra mindig gondolunk. Bárki aki e sorokat olvassa azt hihetné, hogy kitalált történet, vagy ez vele is megtörténhetett. Hosszú évtizedeken keresztül mélyen a szivembe zártam, de úgy érzem, hogy életem utolsó éveiben le kell írnom. Emlékelimet Tóth Árpád "Esti sugárkoszorú" c.versével nyitom, mely gyönyörű versnek nagy jelentősége van az életemben. Előttünk már hamvassá vált az út És árnyak teste zuhant át a parkon, De finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony. Halvány, szelid és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csendé szürte át A dolgok esti lélekvándorlása Fénylett hajadban s béke égi csendje , És jó volt élni, mint ahogy soha , S a fényt szemem beitta a szivembe, Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te , Vagy áldott csipkebokor drága tested , Melyben egy isten szállt a földre le S lombjáról felém az ő lelke reszket? Igézve álltam soká , csöndesen , És percek mentek, ezredévek jöttek .- Egyszerre csak megfogtad a kezem , S alélt pilláim lassan felvetődtek , És éreztem: szivembe visszatér , És zuhogó, mély zenével ered meg , Mint zsibbadt erek útjain a vér , A földi érzés: mennyire szeretlek. Megfogtad a kezem . Hosszú évek óta őrzütt megsárgult levelek elolvasása után emlékszem vissza újra a múltra, életem legszebb éveire.Forgatom a a fotókat, melyek megelevenednek előttem. Kezemben tartok egy sötét levágott hajtincset, mely azótza már vallószinü fehér lett mint a hó, vagy talán csak deres? Sajnos nem tudom. Nézegetem az általam himzett avatási szalagot , melyet az Ő számára készítettem az egyetem elvégzésére. Most már felmerült benem a kérdés, hogy talán azt már nem is viselte. Egy összehajtogatott boritékból kihullik egy lepréselt erdei ciklámen, a " kincses dobozom"-ból kiemelek egy agyagból formázott férfi fejet, melyet Ő készitett. Eszembe jutnak az együtt töltött órák, évek, a hosszú távollétek, az örömök, találkozások. Előttem vannak levelei, melyeket nekem irt, az írás kissé elhalványult már de nekem akkor is és most is sokat jelent.Emlékszem fájdalmas elválásainkra a tanulmányai miatt, az ellenem lkövetett ármányokra, melyek hosszú évek után is mély sebet hagytak a lelkemben és szivemben. Felidézem két fiatal- egy kislány, ahogy Ő szokott engem nevewzni még évek múlva is - és egy alig 17 éves fiu első találkozását. 1951-1952 -t írtunk akkor: Meleg nyári nap volt, lenge nyári öltözetben siettem az iskola épületébe, mert valamily oltást kaptunk- hogy mi ellen azt már nem tudom - Amikor kijöttem az épületből a lépcső aljánál a korlátnak támaszkodva megpillantottam Őt, akit már láétásból ismertem, többször láttam mert egy utcában laktunk. többször kereszteztük egymás útjait vagy gyalog, vagy kerékpáron. Amikor odaértem mellé , udvariasan köszönt, majd kedvesen megkérdezte, hogy nem okozott-e fájdalmat az oltás, Ő is éppen hazafelé indul , mehetünk-e együtt, csak előbb szól az Édesanyjának hogy haza megy. Útközben sokat beszélgettünk, elmondta, hogy az utolsó évet kezdi a gimnáziumban, majd egyetemre készül.Ketten éltek az Édesanyjával, mert a szülei elváltak. Én is meséltem a családomról és elmondtam, hogy én is gimnáziumban szeretnék tovább tanulni.Mindkettőnk érdeklődési köre hasonló volt.Bevallotta, hogy hogy tudta pontosan hol lakom, sokszor ment el a házunk előtt és hallotta, hogy szépen zongorázom.Családi hátterünk hasonló volt, mindketten nehéz helyzetben és bizonytalanságban voltunk a továbbtanulásunk vonatkozásában. Ez volt az első találkozás és az ismerkedés, nem beszéltük meg hogy találkozzunk, mindketten haza mentünk. Teltek, múltak a napok és a hetek, Ő is én is az osztálytásainkkal találkoztunk, néha összefutottunk az utcán, ilyenkor váltottunk egy-két szót és mindegyikőnk ment a maga dolgára. Szünidőben is sokat gyakoroltam a zongorán, éppen Sinding: tavaszi zsongás c.darabját játszottam, amikor megláttam az ablakunk alat elhaladni, majd bekopogott.Nagyon udvariasan köszönt és közölte, hogy szeretné Édesapámtól elkérni a létrát. Később bevallotta, hogy ez csak ürügy volt, mert szerette volna meghallgatni zongoratudásomat és a családomat is meg akarta ismerni.Ez után szinte naponta találkoztunk, mert jött hol zenét hallgatni, vagy engeélyt kérni a szüleimtől, hogy elmehessünk kerékpározni, teniszezni, vagy a strandra. Ezen a nyáron megismertem az Édesanyját -nevezzük Gabi néninek -.Akkor úgy tünt, hogy kedvel, nagyon kedves volt, valószinű, sőt biztosan nem gondolt arra, hogy a mi gyermeki , baráti kapcsolatunkból kapcsolatunkból lesz, vagy lehet valami komolyabb is.Én olyan naiv voltam, tiszta szivű , hogy akkor meg sem fordult a fejemben az, hogy talán ez a csinos, inteligens, udvarias és tisztelettudó fiu udvarolni akar. Jól éreztük magunkat együtt a barátainkkal. Az első meglepetés akkor ért, amikor a városba kellett mennem fényképet csináltatni és az ott élő Nagymamámat is meglátogattamEDzt ő is tudta, mert elmondtam, hogy hová megyek.Legnagyob meglepetésemre Nagyanyám háza előtt a kapuban várt. Elkérte az elkészüét fotókat hogy megnézze és elkért belőle egyet.Alig mertem megmondani otthon hogy miért hiányzik egy fotó, mert Ő . nevezzük Tamásnak -elkérte Szeretett ő is fotózni, főleg a természetet. Osztálytársaival néha elmentek kirándulni, közölük egyet-kettőt én is ismeertem, mert bemutatta őket.Egyik fiu zenei pályára készült, másik erdőmérnöknek, a harmadik pedig a papi pályát választotta. Kirándulásaikról mindig kaptam üdvözlőlapot pld.Lillafüredről, vagy Siófokról ....sok szeretettel üdvüzül Tamás, vagy sok szeretettel ödvözöl, szüleidnek kézcsókkal Tamás Eltelt a nyár, megkezdődött az iskola.Mindkettőnknek komolyan kellett tanulni.neki azért, hogy felvegyék az egyetemre, nekem pedig azért, hogy bekerüljek a gimnáziumba.Eu alatt az idő alatt ritkábban találkoztunk, de néha elengedtek a szüleim moziba, de mindig pontosan otthon kellett lennem és ezt be is tartottu.Az iskolai kirándulásairól is küldött mindig üdvözlőlapot pld.Békéscsabáról ls Sztalinvárosból 1952.-ben Miskolcon sem fleledkezett meg rólam amikor úgy tünt, hogy ottfog egyetemre járni, de aztán máshová került és ott tanult. Engem is felvettek a gimnáziumba némi segitslggel, nos erre nem azért volt szükség mert rossz volt a bizonyitványom, hanem azért mert abban az időben elsőbbséget élveztek azok, akik munkás családból származtak / mintha egy gyermek tehetne arról, hogy miléyen családba született/ A támogatóm a gimnázium igazgatója volt, aki furcsa módon még mint csendőr az anyai Nagymamámnál lakott albérletben.Vajon hogy kerülhetett egy volt csendőr a gimnázium igazgatói székébe? Furcsa dolgokat produkált akkor is az élet éppen úgy mint most. A gimnázium első tanévének befejezése után a nyarat otthon töltöttem. Tamásnak Sztálinvárosba kellett mennie DISZ táborba. Igy irt a táborból: Drága.......!Sok móka, tréfa után megérkeztünk szálláshelyünkre.Nappal meg lehet sülni benne, szerencsére nem tartózkodunk benne nappal, t.i. olyankor kinn dolgozunk.Pokrócunk is van.Nagyon sokan vagyunk kb.2500-3000 fiú és lány, egy egész sátorváros van keritéssel körülvéve.Hngszóró van felszerelve és egész nap bömböl, néha olyankor is amikor nem kellene . Mi 10-en vagyunk egy szakaszban egy sátorban.Napi munkánk kb.10 óra, böröndön írok.A gyerekek most azzal szórakoznak, hogy kinek hány hólyag van a tenyerén Eddig én vagyok a második 3 nagy és 5 kicsi és egy vérhólyag a tenyeremen Nem szabad fürödni, csak esetleg 1 héten egyszer. Nagyon sok áldozata van a Dunának / átlag hetente 2/ .Ma este lemehettem és 1 órán keresztül zavartam ki a népet a mély vizből stb. Sajnálom a Balatont, fürdés közben gondolhatsz rám.Sok szeretettel üdvözöl Tamás Sztálinváros DISZ tábor A/II.EZRED,III.SZÁZAD IV.brigád Nagy öröm volt, amikor hazajött és ismét találkoztunk, s titokban kaptam egy puszit.Még most is kuncognom kell, amikor arra gondolok, hogy Tamás amikor átjött hozzánk beszélgetni és szeretett volna egy puszit adni, akkor mindig megkérte Édesanyámat, hogy hozzon neki egy pohár vizet. Itt van előttem az érettségi tablóképe és az én fényképem is, csak nézem önfeledten, hogy milyen szépek és boldog fiatalok voltunk, szép és romantikus bimbódzó szerelem volt.Jártunk úszni, teniszezni, vitorlázni, sétálni.Sokat beszélgettünk zenéről, irodalomról.Mindketten szerettük a klasszikus zenét. Együtt rajzolgattunk, mindkettőnknek meg volt a tehetsége.Figyelmes, kedves és előzékeny volt, néha kissé morózus és cinikus, de minden tulajdonságával együtt tiszta szivemből szerettem. Egy szép verőfényes nyári délutáni séta után behivott az Édesanyjához, hogy jobban megismerjen. Akkor valóban azt hittem,, hogy a "WMama" kedvel, de később bebizonyosodott ennek az ellenkezője.Nem vette komolyan fia vonzódását hozzám, gondolta majd a távolság elválaszt bennünket. A dolgok akkor délután agészen másként alakultak. Ketten maradtunk a kertben az árnyas véndiófa alatt, egy pokrócon üldögéltünk és beszélgettünk arról, hogy velem mi lesz a gimnáziumban, ő hogy fogja érezni magát az egyetemen. Tamás megfogta a kezem, átkarolta a vállamat és azt mondta: " Most mielőtt még elutaznék az egyetemre, szeretnék neked mondani valamit.Megfogta a kezem, elővett egy géppel irt papirt és felolvasta nekem Tóth Árpád: Esti sugárkoszoru c.versét. Amikor az utolsó sorhoz ért és azt olvasta, hogy ....." mennyire szeretlek ...." akkor csattant el az első igazi csók, melynek égetését még most is érzem, ezt soha nem tudom és nem is lehet elfelejteni.Aki ezt el tudja felejteni, soha nem szeretett tiszta szivből igazán.Mindketten zavarban voltunk, én nagyon mert erre nem szmámitottam.Lehet hogy az öreg diófa is bele remegett, nem tudom lombja meg van-e még, vagy elpusztult.Ha rgyszer arra járok megnézem, s ha még él szakítok róla egy levelet. Tamás törte meg a csendet és azt mondta, hogy ezt ő komolyan gondolja. Kitart mellettem ha én is kitartok, vwelem szeretné leélni az életét s ha végzett az egyetemen feleségül szeretne venni. A szivem a torkomban dobogott, könny boritotta szememet, csak annyit válaszoltam, hogy én is nagyon szeretlek, hűséges leszek hozzád és várok Rád. Megbeszéltük, hogy erről senkinek sem szólunk egy ideig ez a mi titkunk marad. Egy életre szóló emlék, a születésnapom előtti napomn történt azóta is mindig eszembe jut és elszomorodom. Vége lett a nyárnak, elérkezett a búcsu pillanata. Mindketten abban a tudatban váltuunk el, hogy biztosan majd csak karácsonykor találkozhatunk, mert az egyetem messze vvolt, s nem tudta, hogy lesz-e előbb lehetősége arra , hogy haza jöhessen. Szomorúan, de egymásba bizva intettünk búcsut a vonatnáál. Én sirtam, Tamás erősen tartotta magát, de ilyen vagy hasonló esetekben mindig összeszoritotta, szinte csikorgatta a fogát.Lassan eltünk a vonat a reggeli ködben, csak álltam, mintha sha többé nem látnám Féltettem, tele voltam aggodalommal.Nem féltékenység volt bennem hiszen maximálisan megbiztam szavaiban, de szerelmünket féltettem.Féltékenységével Tamás volt az aki sokszor ok néékül megbántott, de mindig bocsánatot kért és én természetesen megbocsátottam.Később pontosan ezt a rossz tulajdonságát ill. gyenge pontjját használták ki azok akik ármánykodtak ellenünk. Megérkezett első levele, melyben beszámolt arról, hogy azzal fogadták, hogy minek jött, nem is hallottak arról , hogy amire ő jelentkezett , tanulni fognak. Többszöri eligazitás után hatodsztorra eljutottak a végső helyükre az egyetem melletti kollégiumba, gyönyörű helyre. Igyekeztem válaszolni mielőbb, mert várta a levelemt.Beszámoltam az iskoláról, panaszkodtam, hogy sok a tanulni való, fárasztó az autóbuszozás.Mindenről beszámoltam ami velem történt. 1952.szept.8.-án irt leveléből részlet......" Kaptam egy 20 főből álló csoportot, rengeteg a tennivaló 75 %-a szakérettségizet. Marxizmus és orosz zárthelyim ötös lett. Lehet, hogy Pestre megyek törvivó versenyre, akkor talán haza trudok menni.Karácsonykor sajnos csak 4 napra mhetek haza. Ne igyekezz nagyon lelkiismeretesnek lenni, nem kötelező pld. sportolni, semmi hátrányod nem lesz belőle ha nem jársz sportolni, szakkörökre, vagy egyebekre. A sok esti hazajárkálás ,miatt a délutánt nem lehet bent a városban kihasználni.Ha csak nincs valaki akiért érdemes bennnaradni......" A szavak mögött a féltékenység beszélt belőle, mert nem tudta volna elviselni pld. azt, hogy egy iskolai bálban egy fiú tánc közben hozzám érjen.Ezt meg is mondta nem egyszer se kétszer.A konfliktusok elkerülése miatt se bálba nem mentem se sportolni nem jártam és szakkörökre sem jártam. Csak ő volt és senki más! Kettőnk között akkor korrekt tiszta szerelem volt, amiben mindketten egyet értettünk és meg is beszéltük az az volt, hogy csak az esküvő után leszünk igazán egymáséi.Lehet, hogy ez volt a baj, mert felnőtt fejjel, ennyi élettapasztalattal másként cselekedtem volna, de csakis Vele!!!!!.Hogy én pontosan mit irtam arra természetesen nem emlékszem, de biztos beteg voltam, mert azt irta " gyógyulj meg minél hamarabb, s fogadd meg tanácsomat. Sok szeretettel üdv. Tamás / az üdvözöl szó mindif azt jelentette, hogy "csókol" ez volt a mi kis titkunk.Levelemben beszámoltam mindig arról is, hogy mi történik velem a gimnáziumban,mit szoktam csinálni ha van egy kis szabadidőm. Egyik levelében igy reagált: ....Gratulálok! Elég szép eredmény máris: 1 faliujság.Hiába vén róka vagyok én. Látom innen távolból is az ambicióidat, amelyet iskoláddal szemben táplálsz. Csak igy tovább!.Csak vigyázz, ha valamibe belekezd az ember akkor azt nem lehet abbahagyni - mert a káderjelentésben benne lesz . ...eleinte jól dolgozott - utána abbahagyta.Nincs meggyőződése stb. Mi régiek, sohasem tanultunk az autóbuszon.Az újak mindig tanulnak. Te, ahogy én gondolom - biztosan tanulsz az autóbuszon. Ne is szabadkozz.l Ezt minden új ember igy csinálja.Igza, ne gondolj nagyképünek . de amióta mi elmentünk azóta már az iskola sem a régi többé, hiszen a tanárokat is szétszórták.Tudod az elmúlt év volt a legszebb, már nem voltunk kisdiákok , de még az iskolához tartoztunk.Most már kénytelenek vagyunk megkomolyodni. Nálam nagyon nehezen megy. Nagyon nyugtalan vagyok.Nem tudom elképzelni, hogy Mamának ne legyen annyi ideje, hogy levelet irjon.Persze az a baj, hogy ő nagysokára ir mindig, igaz akkor sokat. Sürged őt, hogy adja fel már, nem baj ha nem is fejezte még be.Majd én hozzáképzelem a folytatást.Nagyon hiányzik a rádió, a Balaton meg főképpen. Emlékszel tavasszal mennyit voltam kinn csónakkal.Ugyanolyan helyzetben vagyok most, csakhogy nem csónakázom, hanem sétálok az erdőben. Sürgesd a Mamát! Sok szeretettel üdv. Tamás u.i. Ha lehetne már most sietnék haza.Messze van még karácsony! Nálunk már fagy. 1952.okt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://naplotoredekek.blog.hu/api/trackback/id/tr27864754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.